A tudatos figyelem a webdizájnban

A tudatos figyelem a webdizájnban

A tudatos figyelem a webdizájnban

Létezik egy roppant érdekes kísérlet, amely azt bizonyítja, hogy az emberi szem előterében lévő tárgyakat és mozgásokat képesek vagyunk tökéletesen figyelmen kívül hagyni, azaz észre sem vesszük, ha a figyelmünk másra terelődik.

Ugyanez a jelenség megfigyelhető a honlapok esetében is; itt mutatkozik meg a szemmozgást figyelő eljárások hibája, amelyeket csak hőtérképként emlegetünk. Ezek a hőtérképek azt hivatottak bemutatni, a látogatók a honlap mely felületeit tekintik át. Viszont cseppet sem garantálható, hogy a figyelmünk oda összpontosul, ahova nézünk. Ráadásul ma már jól tudjuk, hogy a periférikus látásnak is hasonlóan fontos szerepe van az életünkben, mint a centrálisnak. Tehát a szemünk sarkából észlelt dolgokat is megfelelően tudjuk értelmezni.

Mindezek az emberi tulajdonságok a hőtérkép „elmosódásához” vezetnek, azaz a mért intenzitás nagyobb felületen oszlik el, mint azt elsődlegesen tapasztalhatjuk.

Mindezt jó tudni webdizájnerként. Ugyanakkor azt is jó tudni, hogy a figyelem terelése nélkülözhetetlen a minőségi munkához. Ha valamit észre szeretnénk vetetni a látogatóval, akkor megfelelő figyelemkeltő vizuális elemeket kell alkalmaznunk. Ezek az elemek lehetnek méretbeli vagy színbeli eltérések, de egyes esetekben a csillogó vagy mozgó megoldások is remekül beválnak. Utóbbiakkal vigyázni kell, mert hamar átbillenhetünk a ló másik oldalára és giccsparádévá alacsonyítjuk a máskülönben minőséges munkánkat.

A webdesign talán egyik legnehezebb eleme a figyelem hatásos megragadása anélkül, hogy a dizájn egészét tennénk tönkre. Mindehhez jártasságra és némi találékonyságra van szükség, de sokat segíthet, ha prémium minőségű munkák megoldásait elemezzük. Nézzük meg, hogyan csinálják azok, akiknek súlyos százezreket fizetnek egy-egy munkáért!

Oszd meg barátaiddal is!

Facebook Twitter Linkedin

Elérhetőségeink

  • Címünk: 1139 Budapest, Frangepán utca 3. (1. emelet)

  • Ügyfélfogadás, beiratkozás: Hétfőtől - péntekig: 09:00-17:00

  • Telefonszámunk: 06 70 604 2060, vagy 06 1 4500 110

  • E-mail címünk:

Közösségünk