Mi az a DTP?

Mi az a DTP?

Mi az a DTP?

A DTP egy angol rövidítés (desktop publishing). Ez a nyomdai minőségű kiadványok személyi számítógéppel való előállítását, illetve az ehhez szükséges  eszközök összességét jelenti.

Nagy jelentőséggel bírt a nyomdaiparban ez a technikai forradalom, hiszen jelentősen javította az előállítási időt, illetve sokkal költséghatékonyabbá tudta tenni a termelést. Míg a múlt századi nyomdai anyagok előállítását különböző munkafolyamatokon dolgozó szakemberek végezték, ezt az egész folyamatot képes egyetlen egy szakember elvégezni a számítógépén.

A DTP  kifejezés megalkotójának Paul Brainerd-et, az Aldus Corporation megalapítóját tartják. 1985-ben rukkolt elő a cég az Aldus PageMaker nevű programjával. Ma már Adobe PageMaker néven ismerhetjük. 1987-ben nagy sikereket arató QuarkXpress lépett a színre és ezzel kezdetét vette a piaci rivalizálás. Majd az Adobe cég belehúzott és 1990-ben megjelent az Adobe Photoshop, 1993-ban megjelent a PDF formátum, majd 1999-ben megjelent az InDesign, mellyel nem titkolt céljuk az volt, hogy átvegyék a QuarkXpress piaci szerepét. A legtöbb DTP szerkesztőprogram elsőre Apple Macintosh rendszerre jelent meg, majd rá nem sokkal elkészültek a Windowsra szánt verziók is.

Napjainkban is előszeretettel alkalmazzák inkább az Apple számítógépeket a nyomdai anyagok előkészítéséhez, de természetesen az sem indul jelentős hátránnyal, aki a Windows operációs rendszer alatt futtatja az ehhez szükséges szoftvereket. A legtöbb nyomda szinte kivétel nélkül az Adobe termékcsalád programjait használja, így igen keresetté váltak a jó szakemberek ezen a területen. Elsősorban az InDesign és Illustrator nevű programokhoz értőkre van nagy kereslet a nyomdaiparban.

Oszd meg barátaiddal is!

Facebook Twitter Linkedin

Elérhetőségeink

  • Címünk: 1139 Budapest, Frangepán utca 3. (1. emelet)

  • Ügyfélfogadás, beiratkozás: Hétfőtől - péntekig: 09:00-17:00

  • Telefonszámunk: 06 70 604 2060, vagy 06 1 4500 110

  • E-mail címünk:

Közösségünk