ThemeForest: Kudarc, vagy tapasztalatszerzés?

ThemeForest: Kudarc, vagy tapasztalatszerzés?

ThemeForest: Kudarc, vagy tapasztalatszerzés?

A történet előzményeit már megírtam előző bejegyzéseimben, bár az akkori fejlemények még optimizmussal voltak kikövezve. Röviden összefoglalva nagyjából 5 hónap tervezés és fejlesztést követően a ThemeForest változtatott a hozzáállásán és az eddigi munkánkat visszadobta.

Ami érdekes a dologban, hogy az elején technikai problémákra hivatkoztak, melyeket minden visszajelzés alkalmával javítottam is. Ez volt, hogy kódban való átalakítást jelentett, volt, hogy a grafikai terveken kellett módosítani. Minden zokszó nélkül ezeket a módosításokat elvégeztem. Éppen ezért is a sablont egy úgynevezett karanténba helyezték, mely azt jelenti, hogy a sablon már majdnem készen áll a piacra dobáshoz, csak apró finomítani valók vannak rajta. Ebben a hitben készültek a módosítások is, illetve az 5. hónap végére további kiegészítő lehetőségek lefejlesztései.

A 10. újrafeltöltésnél viszont megtörtént, amire nem számítottam

A sablont törölte a ThemeForest azzal az indoklással, hogy véleményük szerint nem elég egyedi és így nem áll készen a megjelenésre, habár már semmilyen technikai dologba nem tudtak belekötni. Picit csalódott vagyok, mert lelkesen és lelkiismeretesen álltam a dologhoz és gyanítom, hogy ezt a véleményt 5 hónappal ez előtt is meg tudták volna fogalmazni.

A másik pedig, hogy közel 20.000 sablon van jelen a piactéren. Ekkora mennyiségnél nem tudom elhinni, hogy más sablonnál ne lenne átfedés.

Marad az alternatíva

Egy ismerős tanácsára felkerestem más weblap sablont értékesítő piacteret is. Így akadtam rá a Creative Market-re. Ez a piactér még nem örvend akkora népszerűségnek, mint a ThemeForest, de remek alternatívaként szolgálhat azok számára, akik szeretnének némi jövedelemre szert tenni a már elkészített sablonjukkal, melyet máshol nem fogadtak el. A bekerülés lényegesen egyszerűbb itt.

Mit tartogat a jövő?

A történtek ellenére nem vagyok mérges. A ThemeForest érthető okokból próbálja szűrni az újonnan felkerülő sablonokat. Bár nem értek egyet az indoklásukkal, sem a levezett módszerrel, ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ennek a tapasztalataiból meg fogom próbálni újra egy másik ötlettel. A következő sablon esetén rengeteg időt meg fogok takarítani azzal, hogy már tudom, hogy mi mindenre kell odafigyelnem. Ennek lépéseit az előző bejegyzésemben össze is foglaltam részletesen.

Erre a történetre nem szeretnék és nem is kell kudarcként tekinteni. Nagyon sok hasznos tapasztalattal lettem gazdagabb és hiszek benne, hogy a következő sablonnál, vagy a munkásságom más-más területén ezt kamatoztatni tudom. Éppen ezért azt tanácsolom, hogy ez az esett senkinek se szegje a kedvét. Tanulj a leírtakból! Én most ezzel nagyon sok időt spóroltam meg neked.

Ami eddig rejtve maradt: Mit dobtak vissza?

ThemeForest: Kudarc, vagy tapasztalatszerzés?

Oszd meg barátaiddal is!

Facebook Twitter Linkedin

Elérhetőségeink

  • Címünk: 1139 Budapest, Frangepán utca 3. (1. emelet)

  • Ügyfélfogadás, beiratkozás: Hétfőtől - péntekig: 09:00-17:00

  • Telefonszámunk: 06 70 604 2060, vagy 06 1 4500 110

  • E-mail címünk:

Közösségünk